Publikáció: Lakberendezés - Gyerekszoba tervezés
Ön melyiket választaná?
Egy újonnan felépült családi ház tulajdonosai kerestek meg, hogy nyújtsak segítséget egyik gyermekük, egy 12 éves leány szobájának kialakításában. A szoba az emeleten található, közel 15 m²-es, melyhez egy 3,6 m²-es gardróbszoba is kapcsolódik. A szoba falait a bejárati és a gardróbszoba ajtaján kívül egy kétszárnyú ablak és az erkélyre nyíló cseresznyeszín franciaablak is osztja. A szülők kívánsága az volt, hogy a már tinédzserkorba lépő leány számára többfunkciós, barátságos teret alakítsunk ki.
Visszatérő kérdés a lakberendezés területén, hogy vajon mi, szülők és a lakberendező hivatottak vagyunk-e arra, hogy beleszóljunk egy önállóságára és öntudatára épp most ébredő tinédzser szobájának megtervezésébe. A válasz talán az, hogy igen, nagy segítséget nyújthatunk. Együttműködve, a gyermek véleményét meghallgatva vagy akár kikérve, türelmesen, kisebb lépésekben érdemes haladni. Az építészeti adottságokat figyelembe véve egy jó alapot kell felkínálni, azaz az alapvető bútorok helyét és helyzetét kell megtervezni először.
Ezután már a gyermek ily módon több támpontot kapva kifejezheti kívánságait a bútorok és a környezet formavilágát, anyagát, színét illetően.
Mint kiderült, a leányzó kedveli a narancs és az ehhez közeli meleg színeket. Lakberendezési magazinok gyerekszoba fotóit nézegetve a "kuckósabb", kialakítások nyerték meg a tetszését, de nyitottnak tűnt más lehetőség iránt is.
Megrendelőim elé több variációt tártam.
Első változat
Mi sem kézenfekvőbb, mint a nyíló ajtó mögötti térrészben az intimebb alvóhelyet, szemközt vele pedig a tanulósarkot kialakítani.
Itt egy erőteljes változtatást hajtottam végre: a helyiséggel határos gardrób szervesen hozzátartozott a szobához. Falának teljes lebontását indokoltnak éreztem, hiszen így megnöveltem az alapterületet, ugyanakkor a ruhák tárolása is megoldott. Ezzel párhuzamosan hangsúlyt adtam ennek a padlószint megemelésével, dobogó beépítésével. Ennek szögletes kialakítása kijelölte az ágy helyét is. Az ágy ily módon kicsit a térbe is került, ám mégis a parapet falhoz simul, mely szorosan kapcsolódik a fűtőtest burkolatához. Erre a felületre kiválóan lehet könyvet, ébresztőórát, éjjeli lámpát pakolni. Az ágy fejrészénél lévő éjjeliszekrény praktikus tárolóelem.
Az íves íróasztal a szemközti rövid fal mentén kap helyet, érdekessége, hogy a faltól elálló egyenes éléhez csatlakozik a gurulós számítógépállvány, így a monitor nem foglal helyet az íróasztal felületén. A két nyitott és zárt részekből álló polcrendszer között alacsony elemre helyeztem a TV-t, melyet az ágyból is jól látni.
A szoba domináns színe a narancs és a pink. Erre válaszol még az ágy barna-fehér csíkozású egyedi takarója, illetve a radiátor karakteres burkolata.
Második változat
A gardróbszoba falát ebben a változatban is szükségesnek tartottam lebontani, azonban egy része megtartható parapetfalként, sőt még két kis kubus alakú nyílást is építettem bele. Könyvek, vagy egy-egy szép tárgy helyezhető ide, ez esetben süllyesztett halogén lámpával megvilágítva. Ez a fal L alakban és csupán 2 cm-es vastagságban a külső fal mentén is tovább fut, ezzel mintegy hangsúlyozva az elé kerülő íróasztalt. A falszakasz kellemesen tagolja a teret, optikailag lehatárolja a ruhatároló szekrényt, mely erőteljes színével uralja a szobát. Az ágy most a bejárati ajtóval szemben helyezkedik el a 90cm magas fal előtt. Ennek felülete szintén rakodásra használható, illetve hőszigetelést is nyújt. Téglatest formájú kárpitozott puff egészíti ki a berendezést és teszi lehetővé a TV nézést, vagy a vendégfogadást.
A világítás mindhárom variációban hasonló: a gardróbszekrény frontjára a gerenda mögött megbúvó, a mennyezetre szerelt sínes halogén rendszer fényforrásai irányulnak. A szoba közepén pedig a gerendák párhuzamos vonalát követő központi csillár ad általános világítást. Mindezek helyi fényekkel egészülnek ki: az íróasztali és az éjjeli lámpával, és esetleg a TV melletti könyvespolc megvilágítását célzó világítótestekkel. A padlóra lenvászonnal szegélyezett mézszínű szizál szőnyeg került, mely természetességével belesimul a környezetbe.
Pergamenszínű roló árnyékolja az egyébként önmagukban is mutatós ablakokat.
Harmadik változat
Ebben a változatban csupán a gardóbszoba ajtaját "emeltem le". Ezáltal valójában a szoba tere nem tágul, de a kis térrész bevonható a körforgásba: a számítógépasztalt építettem be ide. A középső keskeny polcos gardróbot felcseréltem az egyik kétajtóssal és egy kevés asztalos munkával keskenyebb, könyvek, mappák, dobozok tárolására alkalmas szekrénnyé változtattam át. Hozzá kapcsolódik a monitor terhét viselő asztallap a billentyűzettartóval. Az asztal alá használaton kívül betolható az ülőke. Így jótékonyan elkülönül a számítógép az íróasztaltól és a teljes hálórésztől.
Feltűnő bútora a szobának a lila emelt ágy, melyet két magasabb lépcsőn lehet megközelíteni, vagy akár a végénél is felmászhat rá használója. Alul szekrény és polcok vannak beépítve, a lépcsők lapja felnyitható, alatta tároló. A keretbe rögzített vastag, átlátszó, íves plexi lap óvja az alvót az esetleges legurulástól. A tér centruma felé nyúló lépcsők tagolják a szobát, a közlekedésben nem jelentenek akadályt.
Méretes vastag gyapjúszőnyeg, és puha, a test alakjához idomuló kerek zsákülőke nyújt kényelmet a baráti beszélgetésekhez.
A leányzó emlékeit felidéző, ill. gyűjtőszenvedélyét bemutató tárgyak teszik személyessé a légkört. Ezért szükséges kialakítani vízszintes rakodófelületet, dobogót, parapetfalat, polcokat, ahová kihelyezheti a teret gazdagító dolgait.
A drapériák kiválasztása a tervezés utolsó szakaszára marad. A helyiség színárnyalatát a lila és a narancs tónusaiból merítettem. Szokatlan és most divatos ez a párosítás. Egyszínű díszítetlen függöny kívánkozott az ablakra. Központi szerepet játszanak az emelt ágy és a radiátor burkolat formái és színei. A festett gipszkarton és fa bútorokat a kényeztetően puha, meleg színhatású puff és szőnyeg ellensúlyozza. Otthonos, zegzugos hatást kelt a tér.
Szabó Gabi
lakberendező
|