Publikáció lakberendezés témában
KONYHA TRENDEK
A lakberendezés területén a konyha az a helyiség, mely a legintenzívebb és legsokoldalúbb fejlődést mutatja. Persze ez nem véletlen, hiszen egyrészt itt használjuk a háztartási nagygépek többségét, másrészt funkciója kibővült: sok helyen szinte átveszi a nappali szoba szerepének jelentős részét. A nap minden szakában sok időt töltünk itt - nők és férfiak egyaránt - ezért igazán elterjedt és indokoltan népszerű az ún. amerikai konyha. A tervezők, gyártók és lakberendezők számára szép feladat ezt az új funkciót segíteni, s a háziasszonyok munkáját is támogató ötletekkel előrukkolni.
A gyártó cégek többnyire három vonalon indulnak, hogy minden ízlést ki tudjanak szolgálni:
1. A RUSZTIKUS, VIDÉKIES STÍLUS
kedvelőinek tömör fából íves vagy egyenes záródású keretbetétes szerkezettel készült frontokat gyártanak, a konyha báját polckorlátok, díszes párkányok, kis fűszerfiókok, fűszerpolcok adják meg. Jellemző a vertikális elrendezés, 90 vagy 45°-os szögben kiugró szélesebb alsó elemek, sok szabadon álló polc, akasztókon ill. kampókon tárolt lábosok, bögrék, fonott kosarak fiókként való használata. A frontok díszesebbek, faragott pillérlécek, palacktartó, nyitott elemek, díszes üvegek tagolják a konyhát. Színük lehet az antik fehértől a cseresznyén keresztül a világos kékig sokféle. Az antikolást fóliázott fronton is tudják produkálni. Kovácsolt vas, antikolt, ill. kerámia fogantyúk illenek hozzá. Kis léptékű a falon az egyszínű vagy mintás csempe, akár szabálytalan éllel. A háztartási gépek is igazodnak a stílushoz - fekete, antikolt, sárga réz előlappal, fogantyúval, palásttal rendelkező sütőt, elszívót választhatunk hozzá. A mosogatómedence gyakran egy tömbből készült, ráülve az alsó szekrényre teljes mélységét mutatja.
Nagyon sokan szeretik ezt a stílust, az épített változata is népszerű, ámbár nem túl helytakarékos és a konyhabútor stúdióknak sem jelent bevételt.
2. A MODERN, OTTHONOS STÍLUS
különböző karakterű bútort takarhat, de jellemző rá, hogy a praktikumot tartja szem előtt, elsősorban szolgál, nem a küllemével tűnik ki. Lehet fóliázott MDF lekerekített élzárással vagy szigorúbb vonalvezetésű lábakra állított is.
Mindennek megvan a helye, kevesebb a nyitott elem, a pult alatt megjelennek a szélesebb fióksorok. Belesimul a környezetbe, kibontakozhat a lakás többi része és a háziasszony is. A részletek fontosak: megemelt sütő a kényelemért, hangtalanul működő osztott fiókok teszik vonzóvá. A biztosra menő embereké.
3. A MINIMALISTA KONYHA - a trend
Vízszintes vonalvezetés, falra szerelt, azaz függesztett, vagy lábra állított, a talajtól elszakadt, lebegő alsó rész. Fényes festett és/vagy üveg felületek, keret nélküli tükröződő frontok jellemzik. Ritmus és dinamika, a sötét és világos, a sok és kevés kontrasztja. Rejtett, a bútorba simuló világítás, egészen vastag vagy éppen lehelet vékony munkapult. Előfordul, hogy egy része falba süllyesztett, de általában látszik a korpusz oldala, melynek látványa azonos a fronttal. A konyha büszke, minden oldalról mutatja magát, visszafogottságában is feltűnő. A fa színei is megjelennek, akkor az igazi, ha igazi, azaz furnéros kivitelben: wenge, paliszander, zebrano, tölgy. Itt az alumíniummal és az üveggel kombinálhatunk. Színek: a fekete, fehér, szürke, a barna, melyet megtörhet egy-egy tiszta szín. A fogantyúk általában szimmetrikusan középre rendezettek, míg maga a bútor elrendezése aszimmetrikus. Sokszor nem látszanak a fogantyúk, csupán a bútorfront élén végigfutó metál vonal jelzi ottlétüket. Ujjlenyomat mentes, inox felületű gépek egészítik ki, az elszívó henger vagy hasáb alakú, de néha pont az dekorál a monoton, zárt felületek mellett.
A hagyományos csempe itt nincs jelen, sokszor a munkapult fut föl a falra, nincs külön vízvető. A mosogató medence belesimulhat a munkalapba, alulról beépíthető vagy munkalapszintű, legyen az rozsdamentes acél vagy gránit. Jellemzőek a félmagas elemek is, az itt megjelenő sütő, kamra és újabban a mosogatógép. Fontos az ergonómia és a praktikum is. A bútor nemcsak látványelem, hanem működik és nem is akárhogy.
Belül: alumínium, dupla oldalú fiókok rejtett görgővel (tandem-box), hangtalan csúszással és becsapódásgátlóval. Az osztó elemek lehetővé teszik, hogy szelektálható legyen az élelmiszer, ne dőljön össze-vissza, hogy a tányérok, edények se zörrenjenek össze a kihúzáskor. Fiókba épített a fűszertartó is előre kialakított helye van a tároló dobozoknak, evőeszközöknek. Rend uralkodik. Teret nyernek a kihúzható rácsok a fix polcok helyett, a sarokelemeket kihasználó kifordítható rácsok, vagyis a magic corner. A mosogató környékén beépített szeméttároló lehet szelektív, akár kéz nélkül működtettető. A konyha tervezésekor érdemes még a kukáknál is feltárni a lehetőségeket, megéri.
A felső elemek is követik az alsók horizontális elrendezését, emiatt általában felnyílóak vagy feltolhatóak. A különböző vasalatok más-más irányú és helyigényű felnyitást tesznek lehetővé, a tervezésnél erre is kell gondolni.
MINDEN NEVESEBB KONYHABÚTOR GYÁRTÓ CÉG
évről évre új dolgokkal lepi meg ügyfeleit. Tervezőik, munkájuk során a konyha használóinak kényelmét, újabb igényeit, a könnyen tisztántarthatóságot tartják szem előtt. Többek között a német ALNO cég "My Way" programjával számos praktikus és újszerű ötlettel állt elő leginkább a 40-50 éves és az idősebb korosztályt célozva meg: a motorikusan emelhető alsó, és lejjebb "vontatható" felső szekrény igazodik a munkát végző ember magasságához. A felső szekrényből egy kézmozdulattal lehúzható gázrugós fűszerpolc, az ajtó mögül kihajtható ülőke, speciális módon kifordítható tálcás sarokpolc, kényelmes magasságba helyezett mosogatógép, pult alá dugható kis létra, ajtó mögött tárolható gurulós, többfunkciós kiskocsi, kutya-macska eledel számára fiók, tállal, beépített mérleg, stb. mind a kényelmet szolgálja.
A polcok élébe beültetett LED-es világítás finom, sejtelmes fényvonalat rajzol az üveg mögé. Különleges igényt elégít ki a cég, amikor bármilyen saját fotót, rajzot rá tud vinni üveg és fóliás front felületére (Picture Line koncepció), így teljesen egyedi imázst adhatunk konyhánknak.
A felső szekrény mögül függőlegesen lehúzható fiók több mindenre szolgálhat: TV, rádió, robotgép vagy fűszerek, olajok, kések tárolására is alkalmas, de külön médiaszekrény is beépíthető a konyhasorba.
Az antibakteriális munkalap, szemetes, evőeszköztartó és fogantyú külön választható, praktikus és higiénikus kiegészítés.
Az üveges vitrinek 4 színben beprogramozva változtatják színüket. A LED (Light Emitting Diode), azaz fénykibocsátó vagy világító dióda régebben csak az elektronikus eszközökön használt, színes jelzőfényeket létrehozó fényforrást jelentett, ma már többek között más jelzőrendszerekben és a konyha funkcionális és dekorációs megvilágításában is használják.
Szükséges ejteni pár szót a konyhabútor anyagáról. Tapasztalatom, hogy a vásárlók nem elég tájékozottak sem a frontot, sem pedig a munkalap anyagát illetően. A látványt és stílust elsősorban a konyha frontja határozza meg és természetesen az elemek elrendezése. A konyhabútor stúdiókon kívül fordulhatunk asztaloshoz is, amennyiben új konyhát szeretnénk készíttetni. A jó asztalos be tudja szerezni a legjobb minőségű vasalatokat, szerelvényeket, rozsdamentes kosarakat és fogantyúk százait. A fóliás, laminált és tömörfa frontokat minta alapján meg lehet rendelni az adott gyártótól, vagy asztalosunk legyártja.
A MUNKAPULT
lényeges és sarkalatos eleme a konyhának. Léteznek cégek, melyek csakis különböző munkafelület gyártásával és fejlesztésével foglalkoznak. Itthon régebben többnyire a 3cm vastag dekor pultot használták vagy márvány, gránit került a korpuszra. Azóta elterjedt a 4cm vastag munkalap is, és nem ritka a 6-8cm-es sem. A vastag lap lefuthat az oldalra, mintegy keretet adva az alsó résznek. Szóval, a legegyszerűbb anyag a dekor, fényes vagy matt. Természetesen hordozóra préselve, mely jó minőségű faforgácslap. Színe és mintázata számtalan, érdemes keresni újabbakat, beton- márvány-, fautánzatút vagy színeset.
Német gyártó alumínium, akril, tömör fa vagy egyéb, kombinált élzárást tud kiváló minőségben beültetni a pult élébe, s mindezt ívesen is akár.
Akril munkalapot is több cég gyárt. Előnye, hogy látványa egyöntetű, simításra sem érződik semmi mert fuga nélkül toldható, vagyis azonos anyaggal hegesztik össze a toldásnál. Mivel teljes keresztmetszetében homogén, sérülés esetén vagy idővel egyszerűbben felújítható, természetesen szakember segítségével. Kemény anyag. Higiénikus, s más anyagokkal - üveggel, fával, fémmel -kombinálható. Ez is hordozóanyagra kerül, 3 vagy 10mm-es vastagságban. Ívben hajlítható, hátfalra is. Mosogató medencét is kialakítanak belőle, az illesztés itt is láthatatlan, olyan az egész, mintha egybe lenne öntve. Íves falburkolásként, ára ellenére a 10mm-es változatot javaslom, garanciát is erre kapunk a kivitelezőtől. Bő a színválaszték -homogén vagy kisebb-nagyobb szemcsés is van. Lezárása egyenes vagy íves, vastagsága a 3cm-től a 6-8cm-ig terjedhet. Selymes tapintása, izgalmas felülete sokaknak vonzó lehet.
Gyakran alkalmazzák a gránitot munkapultnak, a márvánnyal ellentétben ez nem szívja magába a kávé, vörösbor, olaj és egyéb foltokat. Hideg anyag, vajas tészták gyúrására ideális. Falburkolatként is alkalmazható, vagy a pult fölött 15-20 cm széles csíkban is futhat, s felette, a felső szekrény aljáig válthatunk. A 3cm-es vastagság a legelterjedtebb.
Van még egy hasonlóan hűvös anyag, a quarzit. Ez műkő, gránit és egyéb kőszemcséket kevernek s préselnek műgyantával. Izgalmas anyag, mélysége van, a színesebb változatait inkább modernebb konyhákba javaslom, de klasszikus konyhákba apró szemcsés, bézs árnyalatai kitűnőek.
Tömör fa munkalapot viszonylag ritkán látunk beépítve, hol az ára, hol kényes volta miatt. Sok baj lehet vele valóban, ha nem megfelelő gyártótól szerezzük be. A hőmérséklet ingadozása, a magas páratartalom, folyamatosan fel nem törölt víz hatására a fa vetemedhet, repedhet, olajozás nélkül kiszáradhat. Valóban gyönyörű a kiválóan előkezelt, magas gyantatartalmú dió, cseresznye vagy bükkfa pult.
Ezen a területen új anyag a festett üveg. Hordozóanyaggal vagy akár anélkül fényes vagy szatin felülettel több színben rendelhető. Különleges, mert szokatlanul vékony, ennek ellenére nem kell tartani attól, hogy könnyen törne.
A MOSOGATÓ MEDENCE
kicsit háttérbe szorult a mosogatógép elterjedésével, de kiszorítani még nem lehetett. Itt csak szűken mesélek egy kicsit róluk: anyaguk, medencéik száma, méreteik szerint különböztethetőek meg, s nem mindegy, hogy rendelkeznek-e dugóemelővel, vagy sem, hogy megfordíthatók-e, vagy balos és jobbos is van az adott típusból, hogy karcolásálló vagy cseppálló-e a felületük. A hagyományos, besüllyeszthetőn kívül van alulról beépíthető és munkalapszintbe építhető is. Az akril munkalappal azonos anyagúakról, melyek úgy néznek ki, mintha egybe öntötték volna, már szóltam.
AMI A KONYHAGÉPEKET ILLETI
a trend a sokoldalúság, újlenyomat mentes kivitel, érintővezérléses rendszer. Ez a téma, a gépek különböző funkcióinak tárgyalása külön oldalakat érdemel, ezért most csak pár szót ejtek mindenről.
A sütőknél a könnyen tisztíthatóság kívülre és belülre is érvényes. Kívül selymes, nem foltosodó, az ajtó belső részén a rés-, és hézagmentes, sima, egyöntetű felület. A pirolitikus automata öntisztító funkció a belső falakról 500°-on leéget minden szennyeződés, s ehhez nem használ fel sok energiát. Így elkerülhető a vegyszerek használata is. A teleszkópos sütősínek biztonságossá teszik az étel ellenőrzését. A több szinten való egyidejű sütés, az automatikus programokon felül a saját programok, a hűvös frontfelület mind mind különleges, hasznos és nagyszerű dolog.
A beépített párolókészülékek az egészséges étkeket kedvelőknek nyújtanak leginkább örömet. A mikrohullámú sütőről nem szeretnék szólni, mert nem szeretem.
A főzőlapoknál megjelentek a szélesebb típusok, melyek plusz egy főzőzónát tartalmaznak, vagy más főzési igény kielégítésére is alkalmasak. Pl. két-két gázégő között egy üvegkerámia lap vagy egy bifsztek sütő van. A két-, ill. háromkoronás gázégő az egyenletes hőelosztást és a főzési időtartam lecsökkenését biztosítja.
Az indukciós főzőlap elektromágneses elven működik, ezért csak mágnesezhető aljú edényekkel használható, viszont nagyon gyorsan melegít, valóban kicsi az energiafelhasználás és könnyen tisztítható, mivel a lábos körül nem melegszik fel a főzőfelület. Így nem ég rá az esetleg kifutó folyadék vagy étel.
A dominó lapok egymás mellé illesztése is praktikus, de hagyományos főzőlapot is kiegészíthetjük egy lávaköves grillel vagy wok gázégővel.
A technológiai újításoknak köszönhetően a maximális teljesítmény, minimális energiafelhasználás, alacsony zajszint a trend.
A mosogatógépeknél csak két funkciót emelnék ki most: a késleltetett indítás és a félkosaras gazdaságos működés is egyedi igényeinkhez igazodik.
Az elszívó lehet épített kürtős (rusztikus konyháknál), szekrénybe épített teleszkópos, vagy anélküli és önálló. Kiválasztásakor teljesítménye és zajszintje a legfontosabb két tényező.
Szabó Gabi lakberendező
Mágus Műhely lakberendezés
|