Lénárd Sándor és Julia Child – konyhaergonómia messziről kezdve.

Ez a cikksorozat az ideális konyháról, a konyhaergonómiáról szól majd leginkább, de kis kitérővel indítom.

Az alcímben jelölt két személy össze nem hasonlítható, nem keverhető és csak abban a tekintetben lehet egy lapon említeni őket, hogy mindkettőjüknek jelentős hatása volt . A gasztronómia szeretetük hasonlóan mérhetetlen, s ezt igyekeztek átadni számunkra – ki -ki lehetőségéhez mérten. Amikor Lénárd a szakácskönyvében az olasz étkekről, szokásokról ír, ugyanolyan lelkes és természetes mint Julia Child a tévés főzőműsorában amint a quiche -t készíti. Nagyjából egy időben, a 20. század elején születtek a Föld bolygó ellenkező felén, evégett is nagyon más sorssal rendelkeztek.

Lénárd Sándor író, orvos, költő, klasszika filológus, hallatlan műveltségű amatőr nyelvész. Azt vallotta: az egyetlen dolog amihez igazán ért – a főzés. Mellesleg ez nem volt igaz. A római konyha címmel jelent meg magyarul is szakácskönyve (Tandori fordította). A speciálisan római ételkülönlegességek mellett kultúrhistóriai csemegékkel, érdekes történetekkel fűszerezi a recepteket az olvasók számára. Vendégei valóban áldották főztjét, Károlyi Amy és Weöres Sándor ekképp írnak egy levelükben:

„Maga, aki majdnem minden ízt ismer, az első kortytól az utolsóig, bizonyára nem tőlünk értesül róla, hogy a gyomor emlékezete a legmaradandóbb. Amint a brazil bélyeges levelezőlapon felismerjük a Maga nevét, tüstént arany színű leves párái gyűrűznek az orrunk alatt, az itáliai hal-leves arany gyűrűi… Ó Sándor, örökéletű az a leves…”

Mégis, prózai írásaiban fellehető filozófiájával, regényes, furcsa, befejezetlen életének tisztaságával varázsolt el többek között engem is.

Honnan ismeri a világ Lénárt Sándort, ezt a szakállas, harcsabajszú, profeszort? Angol és német nyelvterületen a gyerekek sokáig az általa latinra fordított Milne könyvből, a Micimackóból tanultak egyszerűen és könnyen latinul.

Rómában éhezve töltött évei után 1952-ben Brazíliába költözött. Itt is szegény körülmények között élt.

1956-ban jelentkezett egy Sao Paolóban több hónapig tartó zajló „ Felső határ a csillagos ég” vetélkedőre, ahol a Bach kvízben olyan jól szerepelt, hogy megnyerte a vetélkedőt ( hiszen imádta a zenét, Bachot különösen jól ismerte, kitűnően zongorázott). A nyereményből vásárolt egy gyógyszertárat és egy kis farmot Blumenauban . Ezen a farmon dolgozott, praktizált és élt élete végéig boldogan, német telepesek és őslakosok közelében.

Egy rövid idézet az Egy nap a láthatatlan házban című regényéből:

..Lassan, csendesen reggelizni: boldogító művelet: „Úr nem siet” hallottam régen. (A perzsa sahról volt szó, aki európai útja alkalmából úgy intézkedett, hogy különvonatja csak a tevekaravánok átlagsebességével haladhatott.) Annyi biztos, hogy ha az emberiséget „lassan” és „gyorsan” reggelizőkre osztjuk, az elsők azok, akik a jobb helyre kerültek. Ha lehetséges a szappanfogyasztásból egy ország kultúrájára következtetni, talán a reggeli elfogyasztásával töltött átlagidőből a jólétre, sőt az átlagboldogságra is következtethetnénk. ..

Lénárt Sándornak nem volt szüksége ergonómikus konyhabútorra – igaz, nem is lehetett neki, hiszen nagyon sokat nélkülözött – de ha volt miből főznie, boldogult egyszerűbb berendezéssel is.

Idézetek „A római konyha”-ból:

…van az étkezésnek s az evésnek is világtörténelme, s én ebbe szeretnék avatkozni.

..A tűz él. Aki a tüzet figyeli, sosem unatkozik. A római háziasszony, ha a tüzet szítja, sohasem unja el magát. A tűzhely mellett töltött órákat nem érzi afféle üresjáratnak, mint

azok, akik bekapcsolják a villanyszerkentyűt, aztán csak álldogálnak tétlenül. És ha a tűz szítását rábízhatja a csuklójára, a lengő tollak ritmusára még azt is végiggondolhatja, miként igazítsa a családfői ügyit és dolgait. ..

…Aki késsel ér a halhoz, még számíthat bocsánatra; de ha a pastasciuttát vagdosod, tördeled vagy hideg zuhanyban részesíted, kárhozott léssz örökre. .

És egy hatalmas ugrással Julia Child-ra egy amerikai sztárszakácsra váltanék, aki által a francia konyha bekerült az amerikai nők otthonába.

Ez az a nő, aki személyiségével, furcsa, néha rikácsoló hangjával több évtizedre lefoglalt tévécsatornákat, hogy The French Chef című műsorával megszerettesse a nőkkel a főzést, s szinte forradalmat indított , amikor az előre dobozolt készételek megvásárlása helyett nők tömegei vettek fakanalat a kezükbe . Franciaországban talált rá az ízekre. Főzőiskolát csinált, szakácskönyveket írt, s az amerikai televízióban sorozatban tanította sajátos stílusában, lassan, precízen, hitelesen és humorral az ételek elkészítését. Akkor még lehetett hibázni is a képernyőn – azaz simán elronthatta élőben a palacsintát, mely a tűzhelyre esett, s nem jött zavarba, kivágta magát egy – egy frappáns mondattal.

Julia Child-nál már látjuk az ergonómia megjelenését, tudniillik egy hórihorgas, 188 cm magas hölgyről van szó.

Amikor Meryl Streep eljátszotta Julia szerepét a róla készült filmben, extra kameraállások, magassarkú cipő segítették hogy hiteles legyen a szerep. Én esélyesebbnek tartom, hogy nem a konyhapult magasságát csökkentették, hanem sámlira vagy dobogóra állt inkább a színésznő, hogy magasabbnak tűnjön.

Ergonómikus volt Julia Child konyhája? Igen. Amennyire akkor ez lehetséges volt. A következő rész erről szól majd.

Képek forrása:

holdmycoffee.hubpages.com

flickr.com

out.com

Pin It on Pinterest