fémkeretes üveg harmonika ajtó lakberendező, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

Üvegezett fém harmonikaajtó, mögötte függönnyel. Mennyivel jobb megoldás ez tömör fal és ajtó helyett.

Válaszfalak – térhatárolók- paravánok
Elmélkedések a karantén idején, formába öntve

Kint és Bent

Miközben a világ az elszigetelődés, a távolságtartás irányába megy, figyelmünk más része egyre inkább befelé, az otthonunk felé irányul. Ennek két alapvető iránya van.
Az egyik, ami korábban is létezett, hogy a kinti zaj, azaz az élet lármája arra sarkall legtöbbünket, hogy egy megnyugtató, békés, feltöltő otthonba érkezzünk munka után.
A másik idén tavasszal érkezett és arról szól, miképp tudunk otthon dolgozni úgy, hogy hatékonyak legyünk, képesek legyünk elvégezni a munkát, ne legyenek zavaró körülmények. Van-e alkalmas terület, szoba az otthoni munkavégzéshez.
A két irány nem zárja ki egymást, de ez a cikk most nem a home office megoldásokra, hanem a kellemes otthoni létre fókuszál, ahol lehetőség van együtt lenni a családtagokkal, barátokkal és lehetőség van elkülönülni is

lakberendezés, lakberendező, üveg keretes fém ajtó, belsőépítész, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

Átlátás két tér között az üvegezett osztott keretes ajtón

Tervezés indul

Amikor egy lakberendező nekifog egy lakás megtervezéséhez és berendezéséhez, feltárja a lakók igényeit, megvizsgálja a lakás paramétereit, tájolását, a fix főfalak, tartó oszlopok, a mozdítható kivehető falak helyzetét és az általuk határolt térbe bele álmodja a tulajdonosok életét.
Nem csak a listázható funkciókat hordozó szükséges szobákat teszi bele az alaprajzba, hanem úgy tervez, úgy sakkoz a rendelkezésre álló hellyel, hogy a család minden egyes tagjának, kortól, nemtől, habitustól függően a megfelelő, ideális hozzájutást biztosítsa a saját teréhez úgy, hogy közben olyan térkapcsolatok születnek, melyek egyrészről segítik, hogy funkcionálisan jól működjön a lakás, másrészről izgalmas átlátásokat, térélményt adnak.

lakberendező, belsőépítész, konyha, előszoba, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

Belépve a lakásba az üvegezett fal szeparál a konyhától, de beengedi a fényt az előszobába

Ajtó és ablak

A lakótér több pontján érvényesek az alábbi fogalmak:
elválasztás, lehatárolás, összekötés, átlátás, elszigetelés, kapcsolat, határok. Ezeknek a fogalmaknak a fizikai formái megjelennek a tereinkben. A legelemibb része az épületnek a fal, mint lehatároló elem. A hagyományos értelemben vett fal két szobát választ el egymástól vagy a külteret határolja el a beltértől.
Az ajtó és az ablak több funkcióval bír, hiszen ha kinyitom összeköt, ha becsukom, elhatárol. Ha üvegből készül az ajtó, akkor zárt állapotában is összeköti azokat a szobákat, amit elválaszt, hiszen átlátást biztosít köztük. Zárt állapotában a fal egy részén felületet képez, melynek színe, osztása, anyaga, a rajta lévő kilincs beleszól és hat az enteriőrre.
Ha az ablakunk zöld tájra néz vagy háztetőkre, esetleg egy attraktív épületre, kellemes kitekinteni rajta, nem csak a fényt engedi be, hanem mintegy képként funkcionál, melyet keretezhet például a leomló függöny. Ha így tekintünk rá, dekoratív elemmé válhat egy egyszerű ablak.

lakberendezés, lakberendező, ajtónyílás, belsőépítész, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

Ajtó nélküli átjáró kék színű festéssel kiemelve

falfestés, beltéri ajtó lakberendező, belsőépítész, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

A zöld négyzetek aszimmetrikus helyzete oda vonzza mégis a tekintetet

Mért van szükség térszervező és térhatároló elemekre?

Egy lakásban akkor érezzük jól magunkat, ha bekuckózhatunk egyes részeibe, miközben érzékeljük a távolabb eső tágasabb tereket is. Gondoljunk arra, hogy az állatok mennyire igénylik a bekuckózást, elrejtőzést. Mi is ugyanúgy szeretjük, ha körül ölel minket egy biztonságot nyújtó, bensőséges tér.
Legyen szó étkezésről, film nézésről, munkáról – elveszünk egy hodályban, ha nem segítünk lehatárolni a különböző funkciókat.

lakberendező, függönyözés, függöny paraván, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

Kis lakásokba kiváló megoldás az ágy szeparálása könnyed, áttetsző függönnyel

Keretes térelválasztó,lakberendező, belsőépítész, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

Üvegezett keretes tolóajtó a hálószoba határoló fala, így az ablaktalan szoba mégsem marad sötét

Térszervező elemek

Sokféle eszköz létezik arra, hogy jelezzük két különböző tér határát vagy összekössünk, átlátást biztosítsunk két vagy több tér között. Ideális esetben ez tudatosan tervezett.
A lakáson belül az elhatárolás legegyszerűbb módja a bútorokkal való térelválasztás, azonban aki előre tervez, annak más lehetőségek is rendelkezésre állnak.

bútorozás, nappali, étkező, konyha, lakberendező, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint
lakberendezés, lakberendező, hálószoba gardróbszobával, paraván,  Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint
lakberendező, belsőépítész, függöny paraván, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

Egyterű étkező-konyha-nappaliban a bútorok elhelyezésével tagolhatjuk a teret. A kanapé hátat fordít az étkezőnek, ha akad mögötte 40 cm hely, konzolasztalt helyezhetünk el, melyen különböző tárgyak fűszerezik a dekorációt. Az étkezőtől konyha sziget választja el a konyhát.

Ezek lehetnek mobil és fix, beépített elemek:

  • burkolatváltás
  • a berendezés, azaz a bútorok elrendezése
  • szőnyeg, mellyel kiemelem, mintegy tálcára helyezem az adott területet
  • dekoratív válaszfal
  • egyedi térhatároló elem
  • keretes üvegfal
  • falszín váltás
  • paraván – hagyományos vagy egyedi
  • keretes üveg fal
  • függöny
növény paraván, lakberendező, belsőépítész, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

Kreatív művészek paravánja, mely egy ruhafogasból, pár könyvből és három cserepes futó növényből összeáll

lakberendező, belsőépítész, fényfüggöny paraván, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

A mennyezetről függesztett meleg fényű LED-es fényfüggöny az elhatárolás mellett kellemes hangulatvilágítást ad

lakberendező, belsőépítész, polc térelválasztó, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

A közlekedőt a nappalitól elválasztó nyitott polc

Ezekkel az eszközökkel tehát hatékonyan kiemelhetjük, elhatárolhatjuk vagy összekapcsolhatjuk az adott területet a mellette lévőtől. Adott esetben eltávolíthatjuk a paravánt, össze húzhatjuk a függönyt, a lényeg, hogy legyen koncepciónk, amikor határoló elemet tervezünk két funkció közé és lássuk egységben a lakást.

lakberendező, belsőépítész, bambusz paraván, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

Keretes bambusz elemek a hálószoba falaként funkcionálnak mely így bensőséges hangulatot ad

mobil paraván virágos lakberendező, belsőépítész, Elszigetel és összeköt - a lakberendező szerint

Három részes kárpitozott paraván, mely könnyen összecsukható, elrejthető, ha nincs éppen rá szükség

Lakberendezés szolgáltatás itt

Pin It on Pinterest